Válogatott levelek

Babits Mihály levele feleségének, Török Sophie-nak 
1941. július 18.

Kedves Kicsikém,

remélem, jó éjszakád volt; munkában töltötted a délelőttöt. Az én éjszakám bizony nem volt valami kellemes, s a nappal még rosszabb.

Rettenetes ez az idő! Ott fönn is nagyon tombolhat a szél.

Nem tudom, milyen a hangulatod a fennmaradásra vonatkozólag. Ha van egy jó zárt terrász, ahol dolgozhatsz, talán nem nagy baj a rossz idő.

Kérlek, küldd Ildikót jókor haza, s üzend meg vele szándékodat. Múltkor nagyon izgultam értetek a viharban. Kedves Kicsikém, folyton gondolok rád és Flórára, csináld úgy, ahogy a munkádra legalkalmasabbnak látszik előtted. Írj levélkét, mert a telefonból nagyon keveset tudok meg rólad.

Tegnap (utólagos jóváhagyást remélve) kölcsönkértem tőled a Proust elejét, a Swannt, s újrakezdtem; ez egy olvasmány, mely még most is leköt. De csak az I. és III. kötetet találta Erna. A II. nincs nálad? Szükséged van rá? Egyáltalán ha valamelyik Proust-kötetre nem volna már szükséged, küldd haza Ildikóval. De ez nem fontos, ha olvasod, ne küldd el. (Nem tudod, hol van a Swann II. kötete, a Swann szerelme?)

A borok megjöttek, de még nem láttam. Az Ámon-küldötte borokat nagyon élvezem, bár a nyelésem rossz.

Sokszor csókol, ölel, s bocsáss meg, hogy ennyit fecseg

Néma leventéd

-*-*-*-*-*-*-

Levélregény
László Noémi

A Galéria árnyékában ültem,
néztem, hogyan lüktet a tér.
Fehér-fekete-szürke volt a város,
mint képernyőn egy sietős levél.
Köd ül az úton, apád jár eszedben,
a Rádayban új kocsmát avatnak,
borzas galambok tanyáznak a gangon,
eső esett, majdnem betört egy ablak,

tanítasz, olvasol, csomagban könyv jött,
zsenik csevegnek vendégségben nálad,
az ismerősök furcsán méregetnek,
dadogsz, feszengsz, vonogatod a vállad...

Őszvégi, sűrű adatforgalomban
a kultúrzsongás jótékonyan elnyel:
két szépen süllyedő talán-szerelmes,
bizonyság helyett félidézetekkel,

hogy másról a ruha, rólunk a máz
kerül le szemtől szemben állva.
Lassan hat óra lesz, megérkezel.
A nap szédítő fényt vet a világra.

-*-*-*-*-*-*-

Mindig velem vagy
Keresztury Dezső

Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek; újra elhagy
kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
vonások, gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.

Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintet,
bőröd meleg szinéből, szád izéből,
ölelésedből, csipőd halk ivéből
újrateremtelek.

Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a viz, szinéről
szemed néz vissza rám.

Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.

-*-*-*-*-*-*-

Damjanich János levele feleségéhez, Csernovits Emíliához
(Óbecse, 1848. augusztus 21.)

Imádott, drága jó Emíliám!

Végre – a csatatérről való visszaérkezésem után – van egy pillanatnyi időm, és ezt néked szentelem, jó Lélek! Először is szomorodott szívvel értesítelek, hogy sajnos, nem győztünk. Az Isten büntesse meg azokat, akik az okai; majdnem megőrülök a bánattól és a fájdalomtól. Sokáig tűrik még ezt a szerencsétlen nembánomságot? Én nem vádolok senkit, de az Isten tudja, s én mondom, hogy másképp folyhatnának a dolgok! Egyébként az állandó, huszonnégyórás fáradságot az én új zászlóaljam fiatal harcosai szilárdan állották. Hál Istennek, egyetlen embert sem veszítettem, csak egypár derék fiú megsebesült. A Mindenható vélünk volt, jó Milikém, mert az ő oltalma nélkül a nyolcórás állandó ágyú- és fegyvertűztől kétségkívül tekintélyes veszteséggel tértünk volna vissza. A türelem és bizalom Istenben, aki mindent a legjobbra fordít, marad csak részemre, és ez is az én vígasztalásom, de fogcsikorgatva és vérző lélekkel érzem, hogy másképp lehetne, és kellene is lenni!

Hogy vagy, szentséges jó Milikém, remélem jól? – Imádkozzál hazánkért, amely oly drága és értékes nékünk. Az Isten bizonyára meg fogja hallgatni a te tiszta, ártatlan és áhítatos imádat!

Az első gőzhajóval küldők néked hatvan pengő forintot. Ha többre van szükséged, mondd meg. Tudod, hogy csak érted élek, s aztán nékem úgy sincs semmi szükségletem.

Isten veled, imádott Gyermekem, emlékezzél a te szegény férjedre, aki Isten mellett csak téged imád és tisztel.

Mamát üdvözlöm és csókolom a kezeit, s ezer csókkal s öleléssel maradok hűséges

Janid

-*-

Damjanich János (1804–1849) honvéd tábornok, aradi vértanú. Szerb származású. Felesége Csernovits Emília volt; házasságuk rövid hét hónapig tartott. A szabadságharc tábornokaként Damjanich nagy sikereket ért el a tavaszi hadjáratban. 1849. október 6-án, Aradon kivégezték.

-*-

Csernovits Emília (megh. 1909) előkelő aradi család leánya, Damjanichék távoli rokona. 1847. augusztus 3-tól Damjanich János felesége.

-*-*-*-*-*-*-

És mégis megvártalak
Ady Endre

Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Szeretők és cimborák hulltak,
Vesztek mellőlem sorba ki,
De nem tudtak eloltani
Száz életet oltó fuvalmak.
Lendületek és szünetek,
Tivornyák, villámlások, lármák
Vakok voltak és süketek.
Nem volt soha oda-adásom,
Valaki féltően fogott:
Nem indultál, nem jöhettél még
S valójában nem lobogott
Életem még a poklokban sem
És eltemettek százszor is
És száz életből vígan tör ki
Egy teljes élet, mámor is.
Újságos ízével a vágynak
Pirulón és reszketegen
Hajtom megérkezett, megérett,
Drága öledbe a fejem.

És mégis megvártalak.

-*-*-*-*-*-*-

Babits Mihály levele feleségének, Török Sophie-nak (50.)**
(1941 július 11)
.

Kedves Kicsim, egyetlenem,

tegnap nem tudtam írni, mert Ildikó elrohant. Ma se sokat írok, mert nagyon fáj a zsábám. Még nem mondtam el, hogy tegnapelőtt, mikor Baschék* elmentek (megjegyzem, Rédey Tivadar is ugyanaznap volt itt búcsúzni, s alighogy elment, jöttek Baschék), olyan nagyon rosszul éreztem magamat, oly rettenetes fájdalmaim voltak (úgy látszik, éreztem a nagy esőzést), s amellett annyira kimerült voltam, hogy távolléted óta először egy domopont kértem Erna testvértől. Nem tudtam volna kiállni nélküle. Ez egy fájdalommentes éjszakát biztosított, s oly jól kialudtam magam, mint már nagyon régen, mert nagyon rosszul alszom. Még tegnap is egész nap aludtam. Kedves kicsikém, alig várom, hogy láthassalak, hacsak rövid időre is. Levél nem érkezett semmiféle, s így nyugodtan maradhatok, de izend vagy inkább írd meg, mikor jöttök be. Sokszor, sokezerszer ölel, csókol szomorú beteged

Mihály

-*-

Babits Mihály (1883–1941) író, költő, a Nyugat szerkesztője. Felesége Török Sophie költőnő.

-*-

Török Sophie (1895–1955) költő. Családi neve Tanner Ilona. 1921-től Babits Mihály felesége.

-*-*-*-*-*-*-

Jó ha tudod
Soós Gábor

Jó, ha tudod, hogy van még dolog,
van még érzés, van megértés,
mi nem nyújtott még kezet neked,
de távolról int és az értés,
mint síneken, lebegő vasakon
suhanó, szikár zakatolás,
úgy száguld: behálóz mindent,
mi igényli ezt a behálózást.

Jó, ha tudod, hogy isten nem félt
s az angyalok itt élnek köztünk;
hogy bármikor mondhatod: győztem,
s néha mondhatod, hogy győztünk;
hogy nem hiába - még ha nincs is
értelme: nem értelmetlen.
Mert összefut a végtelenben
minden tetted, minden tettem.

Jó, ha tudod, nem vagy egyedül,
csak néha a szavak magadra hagynak;
s létezik minden, mi nem létezik
- mit egy szóval semminek mondnak;
hogy a fáj, a félsz, a szeretet
egy perc alatt megkerüli a Földet,
mielőtt visszatér beléd, hogy
néma boldogan sirassa a csöndet.

-*-*-*-*-*-*-

Barcsay Ábrahám levele feleségéhez, Bethlen Zsuzsannához
(Bécs, 11-ik 8-bris 791.)

Édes kincsem Angyalom, kedves Feleségem!

Attól ugyan, amint látom, nem igen lehet félni, mindazáltal ezen rendeimet azért küldöm, hogy ide több levelet ne utasíts, mivel ha Isten éltet, a jövő héten minden bizonnyal hazafelé indulok. Már egy héttől számlálom a napot s órát, semmi tudósításod nem érkezik. Nyilván panaszos levelem adott okot reá, de ha egyszer megtudod okaimot, reménlem, más ítélettel lész arról, aki csak Te éretted kívánja életét.

Urunkat jövő pénteken várjuk, én részemről csak annyiban, hogy elmenetelem előtt magamat még egyszer személyesen jelenthessem, és ha lehet, jövendőre sorsomat állandóbb és boldogabb környűl állásokba tehessem; mert amint Te is mondottad, ilyen hajóba evezni tovább magam sem akarok. Isten veled, édes Zsuzsim. Ezen levelemet talán nem is veszed, ha Zágorba indultál. Az én szívem másfelé nem mégyen, nem is hívja, hanem csak hozzád holtig hív barátod, társod

Barcsay s. k

-*-

Barcsay Ábrahám (1742–1806) költő, a bécsi magyar testőrség tagjaként Bessenyei köréhez tartozott. 1778-ban feleségül vette Bethlen Zsuzsanna grófnőt.

-*-*-*-*-*-*-

Ezüst híd
Fehér Illés

"Feleségemnek és
mindenkinek, aki tudja, hogy
a szerelem nem az igézetben
kiejtett "szeretlek szerelmem"-
mel kezdődik s végződik."

-*-*-*-*-*-*-

Kaffka Margit levele Schöpflin Aladárhoz
(1914 után)

Kedves jó Aladár!

[…]

De nem folytatom a panaszkodást, hanem a dicsekvést, és megesküszöm, Aladár, hogy eszem ágában se lesz elmenni innét, s kedves, rossz, szeretett Budapestemen élni; míg olyan szerencsések vagyunk, hogy uracskám itt lehet, mert ő igazán mindenért kárpótol. Nem tudom, meddig lesz ez, hisz nyolc és fél évvel fiatalabb nálam; szinte abnormis lenne, ha végig így tartana, ha holtig így szeretne engem s ilyen jól volnánk! De ma és soha eddig semmi okom nem volt a végre gondolni, és bármeddig tart, olyan nagy ajándékot ad az életemnek, amiről fogalmam sem volt, hogy lehetséges; s ami nem „megírandó téma”, – nem gyümölcsöztethető élmény – érték, s nem az író számára való, hanem egyenesen és kizárólag az én, Kaffka Margit asszonyember számára való jó, egy állandó jóllétérzés ezen a vonalon s nagy-nagy biztonság. S úgy imponál nekem ez a higgadt, okos, kedves, tiszta, jó kis ember. – – –

Csak persze, én emellett intenzíven érzem a többi területeken lévő bajokat, fokozott ingerültséggel a lakásmizériát, rossz ágyat, kisvárost, aljasságot, harctérre induló csapatokat, míg ő, a lelkem, a háborús izgalmak és betegstand tespedés után nagy hévvel esik neki a munkájának. Ezt is nagyon szeretem és becsülöm benne, és nem vagyok erre féltékeny; de roppant aggódom az egészségéért; tényleg nagyon gyönge, nem is hittem, hogy ennyire igaz. Pedig most már minden jóval tömöm, etetem, de nem fog rajta. „Tengerpart, alkony, kis hotelszoba”, – – – – béke, béke! Pedig ha kitör a béke, ott állunk krajcár nélkül hirtelenében – itt minden pénz elmegy! De azért bár már látnám!

[…]

Én nem tudom – nem látszott rajtam, ugy-e? hogy annyira hiszek az emberben? És most mégis agyoncsap a bizonyosság minden nap, és egész komoly válságom ez a szörnyű megösmerés, hogy csak gaz, akárhova-vezethető, buta állatfalka van, minden állatnál rosszabb, semmibb, ösztöneit vesztett s még esztelen, suta; s van egy milliomodrész kisebbség; ennek háromnegyede erős, önző Übermensch, teljesen lelkiösmeretlen és hatalmat akaró, a másik egynegyedrész eszes lény pedig érzéssel, lelkiösmerettel, skrupulusokkal és rezdülésekkel megvert szegény, szerencsétlen krisztuslélek, magunkfélék, magánosak. Jaj, Aladár, most sül ki, hogy az ember nagyon ember tán mégis attól, hogy asszony – vagy a kor, vagy az én korom jele, hogy ez felébredt bennem; de tény, hogy nagy felindulásaim ezek, és őszinték, és ha az én uram nem volna olyan drága…

De ő olyan drága, és neki lamentálok mindig, meg most Magának ezekről. Őneki egészen szokatlanul szimpatikus Maga, azzal az őfajta, szemérmes szimpátiával, mely azt mondja: „no, abból azért nem következik, hogy törleszkedjem hozzá! Így l'art pour l'art is lehet!” De már nem fér erre a ringy-rongy papírra! Költözködöm

Igaz, hű barátja

Margit

-*-

Kaffka Margit (1880–1918) író. Első házassága nem sikerült. A háború előtt ismerte meg második férjét, Bauer Ervint, a kiváló tudóst, Balázs Béla öccsét. Házasságuk rövid pár évének boldogságát a világháború árnyékolta be – erről vall a Schöpflin Aladárhoz írt, igen őszinte hangú levél is.

-*-

Schöpflin Aladár (1872–1950) irodalomtörténész, író, kritikus, szerkesztő. A Nyugat köréhez tartozott. Kaffka Margithoz mély barátság fűzte.

-*-*-*-*-*-*-

Szeretnélek még egyszer látni
Gyulai Pál

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

-*-*-*-*-*-*-

Szeretek várni rád
Gergely Ágnes

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jó szó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett -

és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak -
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

-*-*-*-*-*-*-

Rendületlen levél, talánokkal
Szentmihályi Szabó Péter

Sokat gondoltam rád. Kissé közhelyes, tudom.
De igaz. Legtöbbször este hívtalak fel,
néha hosszan hagytam kicsöngeni,
máskor meg gyorsan letettem: féltem nagyon,
más veszi fel. És talán jobb is volt ez így,
mert mit is mondhattam volna ennyi idő
után, amit csak azért hagytam elfolyni vakmerően,
hogy ne érhessen vád, rádrontok egyhamar,
aztán majd elhagylak, mint ki jól végezte
dolgát. Én két évig vártam tehát, hogy nyugodt
lehess, és én is nyugodt lehessek, igaz volt az,
amit már akkor tudtam, amikor tudtad, amit
én tudok, szavak nélkül is. Sokat szenvedtem azóta,
(talán elhiszed), mert mindenért fizetni kell,
és sokszor megbántam már a gyávaságom.
A telefon pedig csak csöngött, és néha már
azt gondoltam, külföldön vagy, máskor, hogy
talán meghaltál, vagy talán megházasodtál,
ami szinte ugyanaz, mert mindenben van
valami időtényező, amely szerint lehet két évig
várni, de nem feltétlenül tizenkettőig,
mert fárad az emberi akarat is, és
nemcsak az ész, a szív is öregszik.
Kissé zavart céltudatosságod és
absztinenciád - ahogyan ott ittad az üdítőt -
meg tudsz-e érteni ilyen előjelekkel? De éppen
ez vigasztal: én, aki végig botladoztam
életem, talán tőled kapom meg
a feloldozást. Mert világok omlottak bennem
össze, és persze épültek újak is,
nehéz lesz ott majd elmondani mindent,
veled szemben ülve két szünet között,
mit mondhatna Yorick a Színészkirálynőnek?
De mégis - talán sokat. Talán mindent.
Nem is Yorick, talán csak Hamlet.
(Mennyi talán, szeretnék biztosabbra menni,
és mégis boldoggá tesz ez a reszketés,
ez az igazi kéjenc élvezete: két évnyi csönd,
két évnyi önkéntes rabság után -
ez már alig fokozható. Emlékszel, egyszer
ültünk egymással szemben egy étteremben,
talán (már megint talán?) férfiasabb voltál
a kelleténél, mert férfias vagy, ha lelkesedsz,
és ha felháborodsz, én pedig hiú vagyok,
szeretném, ha néha csak rám figyelnél,
és elhinnéd nekem, félkézzel is lehet
nagy dolgokat teremteni (vagy csakis félkézzel?)
és akkor a másik kezed rám is bízhatnád talán,
mert ring, ring még a tenger rendületlenül.

-*-*-*-*-*-*-

Döbbenés
Őri István

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszíthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

-*-*-*-*-*-*-

Vajda János levele feleségéhez, Bartos Rózához
(Pásztó,1881 july 10.)

Édes jó áldott Szentem, kedves feleségem!

Csak annyit mondok, hogy végtelenül szeretlek! Mikor a vonat elindult, és láttam síró arcodat, majd meghasadt a szívem! Talán még ma vagy holnap hazamegyek. Én nélküled nem érzem jól magamat sehol! Légy vidám, maradj hű hozzám, ha te el nem hagysz, én el nem hagylak téged soha, soha!

Holnap vagy otthon leszek, vagy ismét írok – ma nem tudom még, mire határozom magam?

Csókollak ezerszer hű férjed

János

-*-

Vajda János (1827–1897) költő, publicista. 1880-ban vette feleségül a fiatal Bartos Rózát, házasságuk azonban nem sikerült, s hamarosan elváltak.

-*-

Bartos Róza (1860–?) Húszéves korában lett Vajda János felesége; másfél évig éltek együtt.

-*-*-*-*-*-*-

Márta
Bella István

Mióta eszemet tudom,
mióta a földre kicsuktak,
beszélő szívemben te beszélsz,
megálló szívemben te hallgatsz.

Ott állsz kinyitott szememen,
lélegzetem mezőin sétálsz,
vérem vermében vetkezel,
– napos ág, sárga széltől mézgás.

Jóra eszmélő énekem
megébredsz bennem, s én mosolygok.
Sírásoddal bevérezel.
Fájsz, mint az anyamell-meleg dombok.

Már én más nép nyelvén beszélek.
De úgy törsz fel ösztöneimből
ahogy szitok, káromló lélek
csak magyarul sír az idegenből.

Anyanyelvem vagy, mi odaköt
a porszemhez is eszméletével.
Ének a semmiből, fekete rög.
Elemésztő lélegzetvétel.

-*-*-*-*-*-*-

Tompa Mihály levele Soldos Emíliának
(Runya, 1849. május 1.)

Emma kisasszony! Az idők nagyon háborúsak, az élet rövid, házasodni kell. Becsületem ki van váltva, itt a pár sor.

Tompa

-*-

Tompa Mihály (1817–1886) költő, Soldos Emíliával 1847. december 16-án ismerkedik meg, 1849 május elején, a diadalmas tavaszi hadjárat idején összeházasodnak. A közölt levél Tompa egyetlen fennmaradt, feleségéhez intézett levele.

-*-

Soldos Emília (1830–1882) Gömör vármegyei régi birtokos család leánya, 1849-től Tompa Mihály felesége.

-*-*-*-*-*-*-

Fiamnak
Móricz Eszter

Várok egy szóra,
várok tőled egy hangra,
de hallgat minden.

Látom a mosolyt
a szomorú arcodon.
Dacol a lélek.

Dacol a szíved!
Megöl a várakozás,
jaj beszélj, szólj már!

Nézem a képed,
tudod, olyan vagy mint én,
konok és makacs.

Harcolunk, várunk,
aztán nem kapunk semmit.
De várnunk, bíznunk

kell. Ha akarod
átölel karom, szívem,
csak hívj, akarj, szólj!

Fiam, szeretlek!
Te bennem, belőlem vagy,
nekem vagy, neked

vagyok lényemmel,
az egész életemmel.
Hát gyere, ölelj

át, mond hogy szeretsz,
hiányzom neked nagyon!
Szólj, várom nagyon...

-*-*-*-*-*-*-

Akarsz e játszani
Kosztolányi Dezső

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

-*-*-*-*-*-*-

Örök kötelék
Vladimir Názor

Voltunk, milljó éve, tölgy és kúszóinda -
fülleteg lomb-ölén rejtett a rengeteg:
míg síkos üstököm zúgva túlzenghetett,
gyökered szomjasan fúrtad rostjaimba.

Ringatott ősvizek mélye - páros kagylót:
lázas tapadásban íved legédesebb
éle vágott rajtam oktalan mély sebet,
s fájdalmam vonaglón igazgyöngybe sajgott.

S ha két idegenként egymás közelébe
von a végzet sodra: élveteg rémlik át
rajtunk a sejtelem: rezzenő porcikánk
mélyén éled a tűnt változások fénye...

Szemem egéről is letűnsz, sorsom Nője:
itthagysz, és hiányod zúgja be poklomat -
ám a Csók számunkra száz létet tartogat,
hogy örök változás új csodákba szője.

(Dudás Kálmán fordítása)

-*-*-*-*-*-*-

Vajda János levele menyasszonyához, Bartos Rózához
(Pest, 1880. november)

Édes Rózám!

A gyűrűket ma – kedden – reggel már megvettem, a nevek bemetszése pár óra múlva, azonnal meglesz – akár ma átvehetné, de bezzeg, mikor ér megint a levelem Budára – hírhedt lassúságú csigapóstánkon?!

Üdv!

János.

Utólag jut eszembe, hogy a budai paphoz egyedül mennie nem volna illő, ha kivált a pap még fiatal is. Nem is okvetlen szükséges, mert mi délután együtt megyünk a pesti paphoz, és attól is megtudunk mindent, és ha kell, azonnal megyek én Önnel a budaihoz. Ha mégis el akar menni holnap délelőtt a tabáni lelkészhöz, vigye magával Marit vagy más nőt.

Csókolom.

-*-

Bartos Róza (1860–?) Húszéves korában lett Vajda János felesége; másfél évig éltek együtt.

-*-*-*-*-*-*-

Emlék a Kedveshez 
Horváth Sándor

 
Nem lehetek - nem
Mert a közeledben
A fájdalom leszek
Megvérezlek akaratlan
És te is minden mozdulattal

Mi nem beszélhetünk szerelemről
Mert az nekünk a tűzvész álma
Nekünk nem lehet boldog ölelésünk
Ez büntetésünk örök ára -

Csak tudd, hogy létezem
Tudd, hogy közel voltam egyszer
Oly közel hozzád
Mint addig talán senki sem -

Majd séta közben, a fák alatt
Ha közelít az éjszaka
Emlékezz rám - mosolyogva:
Egyszer voltam...
És talán még lehettem is volna -

-*-*-*-*-*-*-

Vallomás
Aranyos László

este belenézek a tükörbe
mikor nem lát más csak te
ilyenkor levetem maszkjaim
miket nappal a komédiához
az élethez használok
este csak te láthatod
igazi arcomat
a szelíd ráncokat
ősz halántékom
idegesen remegő kezem

este csak te látod
ahogy leülök a géphez
és írok és írok
és szép lassan megnyugszom
és kisimul az arcom
és barátok leveleit olvasgatom
kik szétszóródtak a nagyvilágban
és ők is maszkokat hordanak
a valós élet bomba szaggatta
hepehupás útjain

-*-*-*-*-*-*-

Mikszáth Kálmán volt feleségéhez, Mauks Ilonához
(1882. február 16.)

Kedves Ilonka!

Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, rúgó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fogok megállani a lejtőn. Jólesett – habár mindennél jobban szerettem – ha sorsa elszakad az enyémtől.

De föltettem magamban már akkor, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.

Az Isten meghagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat, amelyeket fiatalkorban együtt szőttünk, megvalósítva lássam!…

Kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek, s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam.

Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta, míg ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, így azt sem tudom, nem ment-e férjhez már, vagy nem készül-e férjhez menni?…

De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regard-dal,* hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát.

Szerezzen magának alapos meggyőződést mindenben, beszéljen Szontagh Pállal, s értesítsen.

Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbat magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen megosztanám magával…

Ha pedig már elkéstem volna, ha ön már férjhez ment azóta, csak örülök rajta, ha boldog, ha pedig bármely okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki már egyszer olyan rosszul bánt azzal, önhibáján kívül, én ez ellen sem zúgolódom.

Mert nem a szerelem beszél többé belőlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobanna), hanem a becsület…

Azért hát arra kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelműen, maga nem olvas újságokat, s nem ismeri a viszonyokat, szerezzen hát előbb magának alapos tudomást azon fényes és előkelő helyről, mely magára vár a magyar társadalomban.

Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni a „semmihez” is, bizonyára kell, hogy bátorsága legyen visszautasítani engem, még ha miniszter volnék is. Hanem a szívét, a hajlamát kérdezze meg, s akkor határozzon, s ha igenlő a válasza, írja meg nekem lehetőleg egy hónap leforgása alatt.

Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője.

Budapest, február 16-án 1882.

Mikszáth Kálmán

-*-

Mauks Ilona (1855–1926). Apja szolgabíró, földbirtokos – az ő szolgabírói esküdtje volt Mikszáth Kálmán, akihez 1873. június 13-án, szülői tilalom ellenére feleségül ment. 1878-ban, Mikszáth kilátástalan egzisztenciális helyzete miatt elváltak, 1882-ben azonban az immár sikeres író ismét megkérte volt felesége kezét.

-*-*-*-*-*-*-

Hátramaradó kedveshez
Oravecz Imre

Mikor utolsót dobban a szivem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,

beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,

beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók énekébe,

lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,

ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.

-*-*-*-*-*-*-