Kosztolányi Dezső levele Radákovich Máriához
1935.augusztus 8., csütörtök reggel

"Édes Mária,

nehéz út előtt állunk, bujkálásra, rejtezkedésre, megaláztatásokra kárhoztatva, s nem az volna-e okosabb és helyesebb, hogy már most edzzük magunkat az eljövendő, közös nélkülözésekre, s módját leljük, miképpen építsük föl délibábos életünket? Maga el sem képzeli, milyen kígyói ravaszsággal mozogtam a visegrádi sakktábla ellenségektől körülvett kis kockáin, hogy mégis találkozzunk itt és ott, a folyosó lépcsőin vagy a kikötőhídon egy-két pillanatra. Ez jelkép, ízelítője volt leendő sorsunknak. Gondolkozzék, Édes, milyen módon lehetünk együtt itthon. Minden magától függ. Írja meg, mit tervez. Jaj, ha egyszer néhány napra elutazhatnánk külföldre. Párizsba vagy Londonba, s én mutathatnám magának azt, amit még nem látott, és amit én már ismerek.

Akárhogyan lesz, szeretem. Szeretem őszintén, tisztán, taktika nélkül. Maga az én kishúgom, és kislányom,életem és szenvedésem várt jutalma, vidéki lélek, mint én, testvérem, minden ember közül a leginkább rokonom. Írjon, de csak akkor, ha kedve tartja. Köztünk sohase legyen „kötelesség” a szeretet, hanem szabadság és fényűzés. Ne nyargalásszunk nagy szavakon, s vigyázzunk, hogy ne keltsünk túlontúl nagy várakozást, melyet a valóság be nem válthat. Mindenem, ne hagyjon el, csak ezt kérem, aludjék jól, hozza vissza magát nekem szeptemberre, tisztán, tisztán, tisztán. A világ pedig álljon tótágast, mindegy, mi győzedelmeskedünk.

-*-

Radákovich Mária (sz. 1899) Kosztolányi Dezső utolsó szerelmi fellángolása kapcsolódik hozzá. 1935-ben ismerkedtek meg Visegrádon. Mária ekkor már férjes asszony, egy gyermeke van. A Röpima és a Szeptemberi áhítat című verseket ez a szerelem ihlette.

-*-

Röpima

Ő a sebes, fényes láng. Mária
engem szeret a földön. Mária
sír és kacag, ha meglát. Mária
sikoltva jő elébem. Mária
rózsát susog fülembe. Mária
térdemhez ül le, úgy néz. Mária
a végtelent akarja. Mária
hadarva mondja: "Nem, nem." Mária
telefonoz és toppant. Mária
a jólnevelt úrinő. Mária
egy lágytojást se főz meg. Mária
sok altatószert használ. Mária
teázik és kártyát rak. Mária
sóhajt és kézimunkáz. Mária
siet, de mindig ráér. Mária
semmit se tud, csak mindent. Mária
igaz, szilárd, őszinte. Mária
a hallhatatlan nagyság. Mária
az élhetetlen jóság. Mária
az emberi nemesség. Mária
szép, hogyha ég és izzik. Mária
szebb, hogyha kócos, sápadt. Mária
legszebb, mikor csunyácska. Mária
a földgolyó remekje. Mária
Isten csodás torzrajza. Mária
kislányka és hősnő is. Mária
az édesség, a fönség. Mária
lágy, mint a hattyú tolla. Mária
kemény, mint a gyémántkő. Mária
gyermekkorom ábrándja. Mária
az ifjúságom láza. Mária
az ötvenévem díja. Mária
dicsőségem babérja. Mária
az életem fájdalma. Mária
haldokló ágyam fénye. Mária
anyám, leányom, húgom. Mária
múltam, jövendőm együtt. Mária
nem az enyém s enyém ő. Mária
a "sohasem" s a "mindig". Mária
a lelkem felesége. Mária
áldott a földi nők közt. Mária
lásd, vége sincs e versnek, Mária
mert mindig újra kezdem, Mária
oly hosszú már ez ének, Mária
mint végtelen szerelmem, Mária

(A vers megírás után nem egészen egy év múlva a költő már halott volt.)

-*-*-*-*-*-*-