HTML

Válogatott levelek

A levél az emberi érzelmek legközvetlenebb írásbeli kifejezésformája, az emberi érintkezés, a lelkek egymásra találásának különös alkalma és lehetősége.Nemcsak érdekfeszítõ olvasmányok, hanem igen fontos dokumentumok, jelentõs források is a lelki élet búvárai, meg a társadalom és az irodalom kutatói számára... Versek, melyek akár levél helyett is íródhattak volna...[szerintem]

Friss topikok

Kazinczy Ferenc levele Gr Dessewffy Józsefnek

Széphalom, szeptemb. 23. 1819.

 

Tisztelt barátom,

Ma éjjel 3 órakor tűz támada itt a faluban, s ámbár a rettenetes szélben a harang félreverését hallanom nem lehetett, minthogy addig bé sem hunytam szemeimet, én voltam a legelső, aki a veszedelmet megsejté házamnál. Cséplőm az ablakomhoz jött hírt adni, de már talpon valék. Képzelheted rémülésemet. Feleségem felriadt a cséplő szavára, én pedig szaladtam két legkisebb gyermekeimet szabadítani meg a veszedelemtől. Azokat bátorságba tévén, s teheneimet s lovaimat az ólból kieresztvén, familiám levelesládáját vihettem ki két izmos cseléd által, magam a szobaleánnyal az autográfiai gyűjtemény ládáját vittem az udvarra. Ekkor manuscriptumaimat s barátim leveleinek csomóit s úgy réznyomtatványaimat s egy skatulyámat, melyben az 1795-dikben viselt félesztendei szakáll is van. Elébb már megtettem a rendelést, hogy a tűz és közöttem álló két ház fedele tépessék le, de ami meg nem történt, mert a szél, füst és láng miatt meg nem történhetett. Így csendesen vártam, legkedvesebb portékáimat kiszabadítván, hogy az öldöklő angyal felettem menjen el, amint neki tetszik. Házam zsindelyei sok helyeken égni kezdettek, de azt cselédim eloltották. Csűröm megmaradt, mert a szél más erányzatot veve. Két ökonomikus házam s egy egészen új kocsim leve hamuvá, s károm ezer és kétezer forint közt áll. A ládát vivén, egyet buktam, s két térdem nem karcolást, hanem sebeket kapott, nehány napig fel nem fogok öltözhetni. Embereim közül egy telkes gazdám és négy zsellérem égtek földig, s három testvérek által bírt vendégfogadóm odavan. Ha gazdag volnék, felépíteném embereimet, s minden károkat az utolsó fillérig én viselném: szegény lévén és a szegénység mellett hat gyermek atyja, kötelességnek ismerem, hogy csűröm őket táplálja, mégpedig ajándék képében, mert nem illik, hogy az én csűröm megmaradván, az övék elégvén, ők koplaljanak. Édes barátom, epe nélkül mondom: Virtus post nummos. Nincs jobb portéka, mint a pénz, noha Sallust azt mondja, hogy azt egy bölcs sem szerette meg. A pénz még virtust is adhat s van virtus, melyet nem lehet gyakorlani pénz nélkül. De a pénz is csak az eszes ember kezében jó; a bolondéban nem jó az.

B. Vécsey Pál reggel 9 órakor tére be hozzám, a sógorasszonyom pedig a maga sok gyermekeivel 11-kor, s ez még ebédre Kázmérba ment, látván, hogy házam rendetlenségben van, s szakácsom nem főzhet elégetett kezeivel. Engem csendesen találtak, mert nem azt tekintem, mely kárt vallottam, hanem hogy mit vallhattam volna s mit nem vallottam.

Kezemben van a prof. Sárvári által hozzám küldött nyaláb. Az referendárius Cserey Farkasnak Magyar Valerius Maximumát (azaz Magyar dolgokból szőtt Valerius Max. forma munkáját) hozta hozzám. A fia akarja kinyomtatni, s nem kap nyomtatót. Én teszek próbát, ha kiadhatom-e. Magyar dolgot, de nem a Valer. Max. formájában, s valljuk meg, ma mégis csak másként írunk, mint M. Terézia alatt, mégpedig nemcsak a magy. stílusra nézve. -

Mely igen óhajtanék én tenálad mulathatni fejedért, szívedért, lelkedért, tudományaidért csudált férfiu! mely igen óhajtanám látni a méltós grófnét nem Kassán, a cifra világban, hanem Szentmihályt, csak a te s csak gyermekid társaságában, s nem mint dámát, hanem mint mezei háziasszonyságot, s kertje ültetései közt! A vetésemmel majd készen leszek: de nekem ezer meg ezer bajaim vannak, ami miatt ritkán tehetem, amit óhajtok. Nem igérem tehát, hogy megyek: de ha mehetek, bizonyosan megyek, s viszem mind a parancsolt dalt és Zrínyit, mint Sallustomat s Milomat, mind azon Értekezést, melyről minapi levelemben szólottam; mert én úgy hiszem, hogy dolgozásom csak úgy ér valamit, mikor te javallhatod, s azt hiszem még, amidőn különösségeim mellett megmaradni makacsságom parancsol is. Hagyjuk meg kinek-kinek a maga sajátságát, s tűrjük az olyat, bár nem javallhatjuk. Gróf Teleki László az ilyenben anarchiát lát, én csak a természet által is gyakorlott különbözőségek egységét s az nekem kedvesb az a másik egység.

Ámbár a Bártfai levelek sorsa elijeszthetne, én Erd. Leveleimet még is a magam kockámra adom ki, s azon leszek, hogy nyerhessek is valamit, s adósságomat egy kis részben fizethessem. Nincs most édesb érzés előttem, mint azé az atyáé, aki ezt mondhatja gyermekeinek: Ezt nektek én szerzettem. Néked, édes barátom, még ezt a szerencsét is megadta a sors, mégpedig nagy mértékben. Te nekik csak azt a fényt nem adtad, hogy kulcsot, keresztet és titulust szerzél.

Mihalyik kassai órásnak brutális heroizmusa nekem nagyon tetszik. Észrevette, hogy felesége egy Trémamonti nevü Mazuchelli Rgtben szolgáló hadnaggyal mulatgatja magát, s kérte az oberstert s generális Máriásyt, hogy tegyenek bajáról. Azt mondják, azok nevettek az emberen, s ő a sétálóhelyen a hadnagy pofájába külde be egy töltés serétet. Képzelem, mely lárma lett a lövésre, és hogy némely kassai dáma mint csudálkozott, hogy az oly vakmerőség mint juthat férjnek eszébe. Hallom a tisztek azt mondák Mihalyiknak, hogy hiszen az neki tiszteletére volt, hogy egy aranyrojtocskát hordó úr magát az ő burger rangú feleségével mulatja. Galba negabat. Óhajtanám, hogy efféle történeteket minden két esztendőn látnánk egyszer. Most a legények másnak házasodnak s az asszonyok úgy mennek férjhez, hogy felváltva lássák magokat a szobaleány által s az a házassági szentséget eloltja.

Ez a mocsok nem vala a papíroson, midőn írni kezdettem. Fekve írom levelemet, s úgy gondatlanságom vagy csak szerencsétlenségem bocsánatodat érdemli.

Élj szerencsésen tisztelt barátom. A mélt. grófné eddig vette francia levelem. Bár soloecismusaim meg ne bánthatták volna. Csókold kezeit képemben szent tisztelettel. Én ezt a nagylelkű római asszonyt magáért tisztelem, nem teéretted, noha éretted is fognám, ha magáért nem tisztelhetném.

-*-

Dessewffy József, gróf
(Krivány, 1771. febr. 13. - Pest, 1843. máj. 2.): politikus, publicista, költő, nagybirtokos, az MTA tagja (ig. 1830, t. 1831). Egy.-i tanulmányait Pesten végezte.


-*-*-*-*-*-*-

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://levelbonto.blog.hu/api/trackback/id/tr932058287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása