Kosztolányi Dezső levele Lányi Hedvighez
Budapest, 1909. augusztus 11.
Levél kislánykának
Először is cím:
Mégpedig így: Szeretlek. Mostan ismét úgy szeretlek, mint egy gyereket. Szeretnék mindent neked adni. Csokoládécukrokba fullasztani és fantasztikus, sárga selymeket aggatni a nyakadba. A sárga selyemruhát pedig lecsókolni, ronggyá csókolni a te szent, ezerszer szent testedről. Én meg koldusruhában járnék. Meglesném, mikor alszol el. A szemöldököd rebbenéséről tudnám meg, inni akarsz-e vagy enni? Vagy csókot akarsz-e? Egész olyan vagy, mint egy kislány. Selypítesz és kissé – gyengéden – kancsítasz. Játszol – azt mondod – , pedig nem játszol, csak élsz, az életedet éled. Gyönyörű vagy. Mind a ketten játszunk, bolondozunk, s egyszerre riadtan vesszük észre, hogy az ölünkbe hullt a boldogság. Hedda.
Aztán komolyabb hangnem; mondjuk: g-moll:
A vonat a legszebb napjaimtól ragadott el. Hat-hét nap: tenisz, futás, este a parkban és egyedüllét veled. Olyan szép volt ez, hogy mikor éltem, akkor is tudtam, hogy emlék lesz. Talán emlék volt akkor is. Ezután bizonyára ránk törnek az emberek. Ennyit már nem bírnak el. Hogy két ember ily buta örömmel örüljön egymásnak, s hogy egy fiú istennőt lásson egy felsőbb iskolai lányban és a lány istent egy újságíróban. Én vagyok-e az? Érzem, hogy én vagyok, és hangosan felkiáltok az én nagy terhes boldogságomtól.
A legkomolyabb hangnem; komor basszusokkal:
Szép, szép, áldott kedvesem. Félek attól, ami otthon történik. Írj rögtön. Mi lett veled? Hogy intézték el a mi kis ügyünket? Ha bántanak, elmegyek érted. Neked nem szabad szenvedned. Egy kellemetlen percednek sem szabad lennie. Én most csak attól tartok, hogy rájönnek az Árpi dolgára, s akkor mindkettőnk ügye komikus lesz. Kérd tehát Árpit, hogy a lehetőségig diszkréten és tapintatosan viselkedjék. Inkább veled foglalkozzék mások előtt. Charlotte-nak add át kézcsókomat.
Befejezem. Én nem vagyok szomorú. A szabadkai séjour* oly gyönyörű volt, hogy a kettőnk boldogságából még mára is maradt, még a magányom is sugaras és aranyos tőled. Te csodatevő! Te érthetetlen! Te szép, szép, szép…
Csókollak:
Desiré
-*-
(Lányi Hedvig (sz. 1894). Apja Lányi Ernő, a levelek írásának idején a szabadkai zeneiskola igazgatója, zeneszerző. Testvérei, Ernő, Viktor, Sarolta -irodalmi pályára léptek. Tizenhárom éves volt, amikor Kosztolányi Dezsővel megszerették egymást.)
-*-*-*-*-*-*-
