Az udvarhölgyeinek küldött búcsúdal
Clément Marot
1537 októberében
Isten veletek, mikor láttok,
isten hozzátok, hölgyek, lányok,
udvari élet, estelek,
búcsúzunk, isten veletek.
Isten hozzátok bálok, táncok,
lengedezések, hajlongások,
hegedűk, oboák, dobok,
merthogy csatába indulok.
Ki elmondtad, mi fáj a szívnek,
isten hozzád, szelíd tekintet.
Ki vívtad szépen harcodat,
isten hozzád mély gondolat.
Isten veletek versek s lantok
húrján csendülő tiszta hangok;
isten veled, ó szerelem
kínja: elválás, gyötrelem.
Isten hozzád levélke, apród,
fogat, lovagi udvarlásmód,
isten hozzád, baráti kedv, mely
versenyzel a királyi keggyel,
ha királyian büszke szívben
lobog a lángod egyre híven.
Isten hozzád kedvesem, végső,
de erényre legelső szép nő,
szívemet, melyet neked adtam,
tedd kegyesen, hogy visszakapjam,
hogy uramnak áldozzam ebben
a harcban, melybe most kell mennem.
Ha megemlékszik ottan rólad,
a dicsőségre biztatót kap,
győzelem kell ott is neki,
e szivnek, és ha majd eléri,
s dicséretre lesz érdemes,
a te jogos érdemed ez.
Emlékezz hát tulajdonodra,
e szívre, mert ha isten újra
visszavezet, visszaadom,
de végzem is búcsúdalom.
(Illyés Gyula fordítása)
-*-
(Clément Marot (latinosan Clemens Marot, magyarosan Marot Kelemen) (Cahors, 1495 – Torino, 1544) francia költő, a református zsoltároskönyv több zsoltára szövegének szerzője.)
-*-*-*-*-*-*-
