1910.jan.8 .
Talán már rég nem is írtam az én uramnak? Nem is tudom mikor? De ugy érzem hogy igen régen – most három napja tudom hogy nem, mert mindahármon a repülőversenyen voltam; tegnap és ma a tieiddel. Felséges gyermekjáték ez még most. Nagy, nagylelkű gyermekeké, akikért az ember szíve remeg mikor követi őket a levegőben és megkönnyebbülve lélegzik föl mikor megint földet ér! Tegnapelőtt Efimoffért tagnap Illnevért és ma Chavez-ért reszkettünk, akik oly magasra szálltak föl hogy egy nagyobb madárnak látszottak –
Öt, hat közül akik fölszállnak mindig visszaesik kettő akiknek gépét azután egy egy girhes taligás ló vontatja át a Rákos mezején a hangárokhoz; mi csak annak örülünk ha az emberben nem esett kár, mint tegnap az ifju nagyon vakmerő orosz Efimoffban a kis arcán és lábán sérült meg, és mint mondják, sírt hogy a kórházba kellett mennie. A tegnapelőtt hőse, aki után úgy néztünk föl mint egy szépen uszó sas után, nem is volt nagyobb annál – ma zárt falak közt fekszik és szárnyai darabokra törtek.
Egy-egy csapat fecske néha átnyilal a súlyos, emberkéz-formálta szörnyek között mintha gúnyolná őket és erőlködésüket –
Ma gyönyörűen röpült egyszer körül La Roche bárónő is nagy magasságban.
49 Ikarosi gyermek gyűlt ide, akiknek legtöbbjét bizonyosan hajlam és vágyakozás viszi a felhők közelébe; fájdalom ezek között egyetlen magyar …; azok, Zsélyi a kórházban fekvén – a repülő idegenek alatt, csak aféle szánandó kis földönfutók; mert valamennyiünk megbotránkozására, azért, mikor legtöbben vagyunk ott egyre ott lábatlankodnak és nagy kattanásukkal magukra vonván mindenki figyelmét végig gyalogolnak hosszában a mezőn mindnyájunk bosszúságára de – mindennap.
Én Jánosom! Jöjjön el a Te országod! Oh János! Nekem már hihetetlen, hogy meglátlak – behunyt szemmel szeretnék át bukdácsolni a napokon melyek még addig előttem vannak, - meg sem állni addig, és ott a lábaid elé esni és egyetlen csokban kiadni a lelkemet – az életemet. Minek élni tovább? Még egy búcsút, még egy elválást megérni!? –
Attól már előre remeg minden ízem. Az én szerelmem olyan kínszenvedéssé nőtt Jánosom a mely már úgy látszik csak félelmet terem nekem, - én, a ki senkivel nem merem fölvenni a versenyt; nekem mindenkivel harcolnom kell Érted én Üdvösségem!
Félek a szenvedéstől én Uram. – El kellene tünnöm; hiszen megismertelek, ami azt jelenti, hogy ittam az Örökkévalóságból és már el nem veszhetek.
Oh János, én olyanokat gondolok, - érzek, - amiket csak az éj csendjében, a fejemet a térdedre szorítva mernék neked elsusogni. Úgy szeretlek én Gazdám, hogy félek veled találkozni – azt hiszem, hogy nem is szabadna engem többé látnod, - csak érezned, mint ahogy fogsz érezni míg élsz.
Sokat gondolok a férfi és az asszony szerelme különbségére, és mikor azt hiszem, hogy megértettem, akkor halálos szégyen fog el – Ezért, látod, - ezért nem fogsz Te engem soha az utadban találni Te félelmes hatalmam; csak ha magad nyulsz értem; csak ha a kezed kinyitod utánam
Zeng feléd a bucsuszó:
Zoé mou Zasz agapó! Máriád
-*-
(Az öregedő díva patetikus levélben számol be Jánosnak egy repülőversenyen szerzett élményeiről, és az iránta érzett csillapíthatatlan szerelemről. János később híresebb lett, mint nála jóval idősebb színésznő szerelme, legalábbis a nagyvilágban. Itthon megmaradt Jászai bizonyos utolsó szerelemének.
Jászai Mari (1850-1926), született Krippel Mária Székesfehérváron, Kolozsváron, majd Budán játszott, 1872-től haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Mindössze egyszer volt férjnél: Kassai Vidor komikussal két évig tartott a házassága. Annál több szerelmet, viharos kapcsolatot jegyezhetett fel a korabeli sajtó, a színháztörténet-írás, és ő maga is, többször kiadott visszaemlékezéseiben. Az ismertebb áldozatok között volt Reviczky Gyula, Feszty Árpád és Szomory Dezső. A levélben említett János az utolsó szerelem volt Jászai életében. Plesch János (1878-1957) orvossal 1908-ban a rajeci gyógyfürdő-szanatóriumban ismerkedett meg, ahol a fiatal ambiciózus (sokak szerint törtető) doktor akkoriban már saját magánpraxisát folytatta. Plesch külföldi karrierre vágyott, ennek érdekében 1917-ben feleségül vett egy dúsgazdag családból (Gans) származó német lányt, és Berlinben telepedett le. Barátai közé tartozott Albert Schweitzer, Albert Einstein és Marlene Dietrich, de számos író, festő, diplomata látogatta klinikáját és otthonát. 1933-ban Hitler elől feleségével és három lányával Londonba menekült (mindketten zsidók voltak), és ott is hunyt el. Világhírét elsősorban annak köszönhette, hogy ő volt Einstein kezelőorvosa, levelezésük később nyomtatásban is megjelent.
A szenvedélyes kapcsolatról némi indulattal emlékezik meg Péchy Blanka Jászai-monográfiájában, de szót ejt róla Plesch is a Londonban 1949-ben megjelent Janos: The Story of a Doctor című önéletrajzában, és persze Jászai visszaemlékezéseiben. Péchytől tudható például, hogy Rajecen a fűben fekve Jászai verseket szavalt az orvosnak, miközben olyan ügyesen stoppolta a zokniját, hogy egyszer sem szúrta meg a tűvel a fiatalember lábát.)
-*-*-*-*-*-*-
