Levél anyámhoz
Szergej Jeszenyin
Élsz-e, kedves, jó öreg szülém még?
Én is élek és köszöntelek!
A bukó nap esthajnali fényét
árassza el kis kunyhód felett!
Hallom, sokat búslakodol értem:
titkolva, hogy szíved nyugtalan,
régimódi, ócska ködmönkédben
ki-kijársz az útra untalan,
és a kéklő esti derengésben
gyakran rémlik föl neked a kép,
mintha kocsmai verekedésben
finn kés járná át fiad szívét.
Semmi bajom, nyugodj meg, te drága,
hessegesd el lidércálmodat.
Nem hal úgy meg, hogy viszont ne látna,
nem oly részeges a te fiad.
Rád a régi szeretettel gondol...
Él bennem és éltet a remény,
hogy zaklató, bomlott bánatomból
kis lakunkba visszatérek én.
Hazamegyek majd szüléimékhez,
mire vézna kertünkben a lomb
újra zöld. Csak aztán föl ne ébressz,
mint nyolc éve, kora hajnalon.
Föl ne keltsd, mi szunnyad már örökre,
meg ne bolygasd kihunyt álmaim.
Elfáradtam, testem-lelkem összetörte
a korán jött sok csapás, a kín.
S ne taníts már imádkozni engem.
Nem kell!Nem visz út a múltba már.
Te vagy vígaszom, segítőm, életemben
te vagy az egyetlen fénysugár.
Édesanyám, ne szomorkodj értem,
ne legyen a szíved nyugtalan.
Régimódi, ócska ködmönkédben
ne járj ki az útra untalan.
(Urbán Eszter fordítása)
-*-*-*-*-*-*-
