Válogatott levelek

S ha már többé
Őri István

S ha már többé nem keresel,
és ha a világ betakar történéseivel,
akkor is lesz egy perc, egy pillanat,
mikor megállok és rád gondolok,
s ha nem lesz pillanat,
az se számít,
mert mindig előttem állsz
fény-ruhában, mosoly-köntösben,
s bár a világot nézem,
téged látlak
a világ zaján át te nevetsz felém
nem kell perc, nem kell semmi sem,
mert még mindig szeretlek, kedvesem...

nem kell semmi...

csak valamennyi élet,
amibe megkapaszkodhatom
valamennyi emlék,
ami csak az enyém
valamennyi Te...

egy kevés is elég,
mert végtelen vagy,
szemed az egész világ,
egy lépésed földeken visz át...

valamennyi...

elég...

-*-*-*-*-*-*-

Szabó Lőrinc levele Lázár Júliának
Budapest, 1921. február 28.

Kedves Júlia!

Azonnal felelek levelére. Ha magának valami oka van arra, hogy leveleit visszakérje, készségesen eleget teszek kívánságának. Nem tudom, miért, nem ezt vártam. – Persze az ember szamár. Ne is magyarázza meg, miért.

Ellenben ugyanakkor én is kérem, hogy az enyéimet is küldje vissza. Most nehogy azt higgye, mintha én zum Trutz tennék. Dehogy! Eddig is gyakran gondoltam rá… Annyi sok csacsiságot összefirkál az ember, aminek jobb volna meg nem maradni. Ez nem barátságváltozás kérdése.

Éppen azért egyezem bele kérésébe ilyen könnyen, mert én is akartam már ugyanezt kérni.

Hanem van egy leegyszerűsítő ajánlatom. Most még nem küldöm el a leveleket. Ki tudja, nem veszik-e el a vastag csomag!? – El fogom égetni őket, becsületszavamra, mindet. Addig persze nem teszem meg ezt, míg nem válaszol, hogy jó lesz-e vagy nem. Ha ragaszkodik hozzá, elküldöm postán; de egyszerűbb és biztosabb, ha elégetem őket. Persze, maga is így tesz az enyémekkel. Nem kell félnie, hogy nem teszem meg, én is biztos vagyok a maga ígéretében.

Kedves Júlia, én is úgy félek: nem fog-e félreérteni? Gondoljon arra, hogy milyen érzelmek között írta nekem legutóbbi levelét, és meg fog érteni.

Ha Baján vannak a levelek, akkor mihelyt hazamegy még egyszer, akkor azonnal elégeti. Ugye, így lesz a legjobb.

Ne kérje vissza. Ez olyan rossz izgalom lenne, várni, félni, nem veszett-e el a levél?

És ha egyszer megint írni akar, írjon nyugodtan. Azt is el fogjuk égetni.

Dolgozom, sokat.

Kedveském, alig bírom megállni, hogy most rögtön el ne égessem őket. Úgy izgat a kérdés. És látja, milyen buta egy levél lett ebből is! Igazán szégyen, és nem érdemel mást, mint a pokol tüzét.

Szeretném látni magát. Persze, az a húsvéti dolog egészen irreális. Gondoltam én, de jobb volt arra gondolni, hogy hátha.

Most vegyen gyertyát és gyufát, és tartsa föléje ezt a levelet. Én még ma este kivégzem a maga írásait. Ki én! Látja, milyen csacsiság! – Írjon olyan hamar, ahogy csak teheti. De írjon többet és melegebben, mint legutóbb, hiszen úgyse fog megmaradni a papír.

Levelét nagyon türelmetlenül várom, és addig is szívből üdvözlöm

Lőrinc

[oldalt] Véletlenül nem tiszta egy betű a címben, nem tudom, jól betűztem-e ki.

[új oldalon] A leragasztott levelet felbontottam. Mégse égetek el semmit, míg meg nem engedi

L.

-*-*-*-*-*-*-

Ninonhoz
Alfred de Musset

S ha mégis szólanék s bevallanám: szeretlek.
Vajon mit mondanál, kékszemü barna lány?
Tudod: a szerelem nagy kinja a sziveknek,
Már szántad magad is, kik martaléki lettek:
És mégis - szavamért megbüntetnél talán.

És ha kimondanám, hat hónap hallgatása
Mily sok gyászt leplezett, mily őrült vágyakat:
Elmés vagy, oh Ninon, s bár gondtalannak látszva,
Még a jövőbe is be tudsz pillantni játszva -
"Oh ezt már rég tudom!", felelné ajakad.

És ha kimondanám, hogy édes őrülettül
Árnyékoddá levék s követlek untalan:
Bájosb vagy, jól tudod, ha arcodon keresztül
Mélázó kétkedés egy-egy sugára rezdül -
"Talán azt mondanád, hogy "nem hiszem, uram!"

És ha kimondanám, hogy én keblembe vésem
Mindegyik árva szót, mit tőled hallhatok:
Tudod, ha rám tekintsz sértődve, sértni készen,
Azúrszin két szemed legott villámmá lészen -
Talán azt mondanád: kerüljem hajlokod.

És ha kimondanám: éjemnek nincsen álma
És nappal térdelek, sirok s imádkozom:
Mikor nevetsz, tudod, a méh ajkadra szállna,
Azt vélve, hogy repül kinyiló rózsaszálra -
Talán, ha szólanék, kacagnál gyászomon.

De nem, te mit se tudj. Esténkint összejőve
Tovább cseveghetünk lámpádnak fényinél.
Ott hallom hangodat, lehellek levegődbe'...
Ám kétkedj', ám nevess, ám láss be a jövőbe -
Szigorral nézni rám nem lesz okod, ne félj.

Titkon tovább szedem pár misztikus virágom':
Mögötted állhatok, harmóniás kezed'
A billentyűk során ha végigzengni látom,
És érzem olykoron, vig táncmelódiákon
Hogy' ringasz, mint a nád, midőn karom vezet.

S ha űz az éjszaka házadból útra kelnem,
Alig hogy honn vagyok, záródik a lakat,
S megannyi kincseken: emlékimen csügg lelkem:
S isten szine előtt, fösvény örömmel telten,
Kitárom szivemet, hol nincs más, csak magad!

Szeretlek és tudok közönnyel szólni véled,
Semmim sem árul el, nem tudja senki még:
Szent titkom s szent kinom. Esküdtem: amig élek
Csupán szeretlek én, de semmit nem remélek -
Láthatni arcodat, e boldogság elég.

Karodba' halni meg s ott élni, lábad mellett -
Ez üdvök üdve nem, nem várhat énreám!
Óh, minden erre vall s gunyolja e szerelmet...
S ha mégis szólanék s bevallanám, szeretlek:
Vajon mit mondanál, kékszemü barna lány?

(Radó Antal fordítása)

-*-*-*-*-*-*-

Lázár Júlia levele Szabó Lőrincnek
Linz, 1921. július 3. este 7-kor

Lőrinc, édes, drága Barátom, Kedvesem!

Ami szeretetet, gyöngédséget, jóságot, melegséget egy levélben ki lehet fejezni, azt szeretném mind belezárni ebbe a néhány sorba. Tudom, hogy nem sikerül mindent úgy megírnom, amint szeretném, hiszen ez azoknak sem sikerül mindig, akik tudnak írni. Édes Szívem, adja maga is hozzá, amit szóba és papirosba belé tud képzelni! Még ez sem lesz elég, olyan kimondhatatlanul, elképzelhetetlenül, végtelenül szeretem magát, és annyi gondom van Maga miatt. – Egy linzi hotelszobában írom ezt a levelet. Most érkeztem meg. Azt hiszem, 10 órára készen leszek mindennel, postára tehetem a Maga leveleivel egyidejűleg, és elővehetem a morfiumosüveget és fecskendőt, amelynek a kedvéért idejöttem. Bocsásson meg, édes Barátom, hogy ilyen összevissza írok: nagyon izgatott vagyok, és rettenetesen félek. Már nagyon régóta készülök erre. A tavasszal is ez volt az oka, hogy a leveleimet visszakértem. Csak persze nem megy könnyen. Terminusokat, ürügyeket, kibúvókat kerestem és találtam. De most már semmi kibúvóm, semmi ürügyem nincs tovább élni. Ne kérdezze az okát, kedvesem, senkitől. Ez a lelki csőd az előttem volt három-négy generáció életének a következménye talán. Amit ebből mások meglátnak, megláthatnak, az csupa felületes, hamis, hazug külsőség.

Én magam sem tudnám egészen megmagyarázni, csak annyit mondhatok, hogy semmi szükségességét, hasznosságát, célját, értelmét nem látom az életemnek. Semmi sincs benne, amit érdemes lenne folytatni. De nem is bírnám. Hát hagyjuk ezt!

Kedves jó Lőrincem, tudom, Magának bánatot okozok, és talán sokáig fogja hiányomat érezni. Talán, ha magánál lehettem volna, próbálnék még vesződni. De ez is csak olyan rossz lenne, mert lekötné a Maga fiatal éveit egy olyan érzésnek, amit nem lehet végig kiélni. Istenem, ha tudnék hinni, mint gyermekkoromban, hogy az ember tovább is segítheti, vigyázhatja, akiket szeretett: boldogan halnék meg! Kedvesem, Drágám, vigyázzon maga magára: az érzéseire, tisztaságára, ízlésére, egészségére! Akármilyen lesz is az élete, ne engedje magán a dacot, keserűséget úrrá lenni. Édes, pelyhes Bimbóm, legyen derűs, vidám! – A leveleit szívből köszönöm. Ezerszer elolvastam, összecsókoltam minden betűjét. – Ha szüksége lenne miattam valakire, akinek mindent elmondhatna, forduljon Babitshoz. Ő – azt hiszem – szereti Magát, és én is nagyon tisztelem. De a leveleimet ne mutassa meg neki sem. Én ugyan büszke vagyok rá, hogy magát szerethettem, de félek, hogy másokra groteszkül hat nagyon az én ügyetlen írásom. Most megint olvastam a leveleit, Szívem, és egy félreértésre jöttem rá. Egyikben azt írta a verseiről, hogy azok nagyon modernek és egyúttal régiek is. Én a modern szót véletlenül mindig modorosnak olvastam. Persze, Magának méltán furcsa lehetett, hogy én aztán megvédelmezni akartam verseit a modorosság vádjával szemben! Isten vele, drága jó barátom, kérem, ne vessen meg! Nagyon sokat kínlódtam, nem könnyelműségből teszem! Most bedobom a leveleket, aztán amíg csak tudok, Magára fogok gondolni. Isten vele. Szeretem, szeretem, szeretem… –

Júlia

[oldalt ceruzával] 4-én. Rémes volt tegnap, nem bírtam megtenni. Most már egészen nyugodt vagyok. Isten vele!

-*-

Lázár Júlia Szabó Lőrinc egyetemi ismerőse. Bécsben orvostanhallgató volt, majd Pesten a húszas években divatszalont nyitott. 1944-ben Szabó Lőrincék temettették el, az ő emlékére íródott az Egy barátnőnk temetésén című vers.

-*-

Szabó Lõrinc: Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol

Ugy közeledem hozzád, lopva, félve,
szivenütõ és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün alvó viperához...
-Nem, nem; bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
miért gyötör ma ily hisztérikus
és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
s nevetsz álmodban, mintha eljövendõ
gyermekünkkel és velem játszanál.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol
a szomszéd ágyban...Meg se simogatlak,
csak messzirõl szívom hajad szagát,
csak nézem élõ csontjaid s husod
önfeledt nyugalmát...Ugy kéne már, hogy
enyhüljön bennem ez a szomorú
es bizalmatlan, örök társtalanság,
de mindenkitõl féltem magamat,
szabadságomat, nem tudok örûlni
fenntartás nélkül, és így születik meg
az önzésbõl a lelkifurdalás.
Félek tõled, akkor is, ha kivánlak
szeretlek, s mégis mindig titkolom,
vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,
mintha ellenség volnál: óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd,
mert törvény véd s mert zsarnokom lehetsz.

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.

Nem nyúlok hozzád...Óh, micsoda jóság,
milyen tökéletes odaadás
kellene ahhoz, hogy boldog legyek,
és aki vagyok, mégis az maradjak!
Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentõ, szent, jókedvû igazi
önzetlenség...Az volna jó, igen,
az volna nekemvaló szerelem,
mély, üdvözítõ, örök, mint a föld
és egyszerû, mint a halál és az élet,
amelynek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket

Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol...

-*-*-*-*-*-*-

Levélrészlet
Boda Magdolna

Kellene ma a tegnapi megtartó hitem. Elbotorkáltam.
Nem lelem a hidat.
Nem tudom, hogyan lehet átjutni a mából a holnapba.
Épségben.
Kiáltanék: HÉ EMBEREK!! De nincs itt senki.
Senki. Jó lenne sírni.
Nem vagyok szomorú. Vidám sem. Csak vagyok.
És olyan jó lenne, ha bárki is örülne ennek.
Hogy valaki idelépne hozzám, két kezébe fogná arcom és azt mondaná:
kellesz.
Persze vannak akik ezt mondják: kegyes hazugság.
Én próbálom a hazugságot igaznak hinni,
mert nem kell már a küzdelem, hátha mégis veszíthetek.

Már a harc sem kell. Ilyenkor lenne jó menni.
Menni egyedül.
Jó messze.
Jó lenne a friss széna illata,
és jó lenne alkonyórán szembenézni a nappal.
Megkérdezni, mivégre tette útját.
Mennyi örömet és mennyi fájdalmat hagy maga után egy-egy nap,
mikor a horizont alá hajtja nagy busa fejét.

Tudod, jó, ha vannak olyan esőutáni fülledt,
párás, fojtogató napok,mikor egy hintaszékben ülni volna jó.
Ez most minden vágyam.
Szép nagy terv. Szép nagy vágy. Egyszerre sírnom és nevetnem kell.
Egy hintaszék. Egy kurvanagy hintaszék.
Úgy belehuppanni és kinevetni a világot.
Egy kedves hintaszék, ami, ha szomorú vagyok,
úgy kéz nélkül körbeölel és elhiteti velem: jó a világ.
Egy hintaszék.
Egy szentély, ahol a könnyek is édesek,
mert egy pont, ahol hihetem: van szeretet.
És hát persze, hogy van: majd én ülök ott, mosolyogva,
mert már rég becsaptam magam, amikor hittem: van jóság.
Vagy bármi más, amiért érdemes az ősz, a tél, a tavasz, a nyár.
Valami nagy titok, amiért a föld rója csendes köreit,
A titok, amiről az utolsó pillanatban tudom meg:
végig ott lapult a markomban.
Hát ilyen vagyok. Ilyen hülye vagyok.
Cinikus, konok, gunyoros, szelíd, élni-halni akaró,
vállraborulós fajta,
mitöbb szenvedélyes is és telhetetlen,
mert részletek helyett az egészet akarom,
mert nem osztozom, nem vonz falka. És lusta is,
. . . nagyon lusta, nagy gömbölyű formák,
a zöld és narancs szín ejt rabul, almaillat vagy barack.
Gyűlölöm a szegfűt és félek a harmatcseppes rózsáktól,
mert gyengévé tesznek.
Ilyen vagyok, sőt.

-*-*-*-*-*-*-

Szeretek várni rád
Gerdely Ágnes

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jó szó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett -

és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak -
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

-*-*-*-*-*-*-

Móricz Zsigmond levele Kardosné Magoss Olgának
Budapest, 1926. június 25.

Nagyságos Asszonyom!

Bocsásson meg, de becsületes dolognak csak azt érzem, hogy a mellékelt csomagban az ön szép leveleit rendelkezésére bocsátom.

Kívánjon nekem szerencsét, én boldog vagyok, és kérem Istent, részeltesse önt is ebben az ajándékában.

Hálásan gondolok vissza arra az időre, mikor egy tiszta, nemes gazdag szív sugárzását éreztem, s alázattal kérem, bocsásson meg!

Kézcsókoló híve

Móricz Zs.

-*-

[ Első levelét a „Tündérkert”-ben találja meg, Olga! (IV. Kiadás.) ]

-*-

Kardos Gézáné Magoss Olga (szül. 1893) Magoss György debreceni polgármester leánya; 1915-től özvegy. Móricz Zsigmonddal 1925-ben ismerkedett meg Debrecenben, Ady Lajoséknál.

-*-*-*-*-*-*-

Midig
Juhász Gyula
 

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.

Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam, és mindig feledtem.

-*-*-*-*-*-*-

Te vagy, akit sohasem láttam, Te vagy, akire rátaláltam. Te vagy, akit örökké látok, Te vagy, akire örökké vágyok! Hiszen te vagy a nagy, az élet, Te vagy, akiért élek! Te vagy, akit forrón szeretek, Te vagy, kihez mindig hű leszek! Szeress tehát, szeress engemet, Szeretni, amíg szeretni lehet! Jöhet idő, mikor sírni fogsz, – csapodár voltodat átkozod! – S eszedbe jut, hogy szerettelek, De te kinevettél engemet! Szeress tehát, én a tied vagyok, Legyek én az egyetlen csillagod.

A Éva, Új.......

-*-*-*-*-*-*-

Annyit álmodtam rólad...
Robert Desnos

Annyit álmodtam rólad
hogy már nem is vagy valóság
Lesz-e még időm elérni ezt az élő testet
s megcsókolni e szájon ennek a drága
hangnak születését.
Annyit álmodtam rólad
hogy karjaim melyek úgy hozzászoktak hogy ha árnyadat
átkarolják, a saját mellemen kulcsolódnak össze, talán
nem is tudnák átérni testedet.
S ha valódi alakjában megjelennék az, ami napok
és évek óta kisért s fogva tart,
magam változnék árnnyá biztosan.
Ó érzelmek billenő mérlege.
Annyit álmodtam rólad hogy most már biztosan késő lenne
felébrednem. Álltomban alszom, testemet kitárva
élet és szerelem minden tüneményeinek, és te,te
számomra egyedül létező, tán még annyira se tudnám
megfogni a te homlokodat és ajkaidat,
mint a legelső errejövő ajkát és homlokát.
Annyit álmodtam rólad,
annyit jártam, beszéltem, aludtam a kisérteteddel, hogy
mégsem marad számomra más, mint hogy kisértet
legyek a kisértetek között, hogy százszor árnyabb
árny legyek az árnynál, mely életed napóráján
vidáman sétál most és mindörökké.

-*-*-*-*-*-*-

M. M.-né Krúdy Gyulához
Budapest, 1917. december 4-én

Grand Hotel Royal Nagyszálló

Kedves Krúdy, úgy megérzem, hogy midőn e sorokat írom fél 1 óra Délben van öt perc múlva keresztül megy – mint egy középkori lovag (ugye ez Krúdysan van írva?) a nagy előcsarnokon. És én követem sóvár tekintettel – mint a mai kor asszonya! – Úgy szeretnék néha néha beszélni Magával. A lelkemnek egy hosszú időre volna tápláléka ez, de tudom, hogy Ön, ki az emberek millióinak van hivatva lelki tápot adni, nem ereszkedhet le a piedesztálról még alamizsnaként sem arra, hogy egy lelket tápláljon. Pedig mi a fáradtnak a vár! a szomjúzónak a csörgedező patak – az Maga még lelkileg is nekem! Sokat gondolok arra a finom pár percre mikor még nem vont meg kedves társaságától. Ma már a múltté minden és a „nagy Krúdyt a kicsi nő” nem zavarja többé, legföllebb egy kérdéssel, hogy e nehéz megélhetési viszonyok közepette nem ajánlhatnék e föl mindent, mit háziasszonyi minőségben a legnagyobb készséggel örömmel teszek.

Kettőig vagyok itthon, aztán elutazom, még azzal sem terhelem, hogy személyesen adja meg a választ. A lelkem mindig Magához száll ittlétemkor és azt követték soraim.

Kassa, Harang u. 9. lakom, tárt karokkal látom, várom Magát és sorait.

Isten vele, a kedves lelki találkozóra!

Örök híve

M. M. né

-*-*-*-*-*-*-

Ifjúkor
Simonyi Imre

…és arra emlékszel hogy akkor még
a telihold mindig ott állt az égen
és mindig elérhető közelségben
és hogy a vers nem volt költött remény:
ott fészkelt még mindnyájunk tenyerén

és emlékszel
akkor még égtől földig ért a jóság
és földtől égig terjedt a valóság
s haza szabadság szerelem
mily mennyei volt s milyen földközel

és arra emlékszel még hogy milyen
angyali tisztaságú vágyak
fektettek hanyatt minden ágyat
akkor még

az ifjúkor…
persze lehet
hogy az semmi volt
de mit tehetsz mondd ha mindennek hitted
s mondd mi maradt annak akit már ebből
a semmiből is kisemmiztek

-*-*-*-*-*-*-

Fessünk madárképet
J. Prévert

Fessünk előbb egy kalitkát
nyitott ajtóval
aztán fessünk
valami kedveset
valami egyszerűt
valamit szépet
valami hasznosat
a madárnak
aztán a vásznat támasszuk egy
fának
egy kertben
egy erdőben
ne szóljunk
ne mozduljunk
néha a madár gyorsan jön
de lehet hogy csak évek múltán szánja rá magát
ne csüggedjünk
várjunk
várjunk ha kell éveken át
a madár érkezésének gyorsasága lassúsága
nem függ a képtől
amikor a madár megjön
ha megjön
maradjunk mély csendben
várjunk amíg a madár
belép a kalitkába
és amikor belépett
halkan zárjuk rá az ajtót egy csipesszel
töröljük le a rácsokat
de vigyázzunk ne érjünk a madár tollához
aztán fessük le a fát
válasszuk ki a madárnak legszebb ágát
fessük le a zöld lombot és a szellő hűvösét
a nap porát
a fěnyben élők meleg nyári zaját
s várjunk amíg a madár dalolni kezd
ha a madár nem dalol
rossz jel
vagyis rossz a kép
de ha dalol az jó jel
már szignálhatjuk
akkor finoman tépjük ki
a madár egyik tollát
s írjuk fel vele nevünket a kép sarkába.

(Fordította: Göbölyös N. László)

-*-*-*-*-*-*-

Bajza József levele feleségéhez, Csajághy Júliához
1839

Édes lelkem Julcsám,

Szerencsétlenségtek igen megrémített. Alig múlt el egy csapás – szegény anyám halála – s íme jő a másik véletlen, hol (mint leveledből értem) csak hajszálon függött életetek. – Azt írod, ne aggódjam rajtatok, mert már semmi bajotok sincs. Igen, édes Julcsám, de lehet-e e dologban hinni szavaidnak? Te alkalmasint éppen azért, hogy engem megnyugtass, talán nem is írtad meg híven, ami történt. Én aggodalomban vagyok és leszek, meddig nem látlak benneteket. Kérlek, ha hazafelé utaztok, legyetek vigyázóbbak a kocsisra, őket nem kell magokra hagyni, hanem szüntelen szemmel tartani, kivált az olyan fiatal gyerekeket, minőket forspontnál* gyakran kap az ember; nem kell engedni, hogy árkok mellett, hídaknál, folyón át sebesen hajtsanak és hegyen le a lovakat sebesen bocsássák. Véletlen eseteket, milyen például a lovak megijedése, nem lehet elmellőzni, de az úti szerencsétlenségek nagyobb része csakugyan az ostoba és szeles kocsisok által okoztatik. Azért igen kérlek, légy figyelemmel kocsistokra.

Hírednek, hogy csak ünnepek után jöttök vissza, igen örülnék, ha e szerencsétlenség nem ért volna benneteket; de így most már óhajtanám, hogy minél előbb itthon legyetek.

Betegségedről – csontfájásodat értem – nem írsz, édes Julcsám, semmit, sem arról nem; érzed-e sikerét Ivanovics orvosságának? S használ-e a falusi levegő? Ez ugyan mostani leveledben megbocsátható, midőn lelked egy nagyobb baj leírásával volt tele, de jövő leveledben legalább tudósíts eziránt.

Nekem, édes lelkem, semmi bajom, kivévén, hogy te nem vagy itthon, hogy nem tudlak közel hozzám a harmadik szobában; és dolgozásaim alatt nem hallom lépteidet, járásod-kelésed vagy szavad, melyekhez már annyira szokva vagyok, hogy nélkülök pusztaságot érzek körülöttem. Azonban ez nekem mind csekélység, ha azt tudom, hogy az alatt az én Julcsám a jó falusi levegőben épül, egészségesedik, lelke felvidul rokonai közt, kik őt szeretik s kiknek őt szeretniök kell jó szívéért, szelídségéért és eleven lelkéért. – Édes, kedves jó Julcsám, így várlak én téged haza jó egészségben és vidáman: azonban ha nem így jössz is, ha betegség is fog visszakísérni, és ha lelked komor lesz is, mindig a legforróbb szeretettel foglak karjaim közé zárni és egyiránt jó és rossz szerencsédben bebizonyítani, hogy ha bár nem vagyok is a legolvadozóbb és mézesebb férj, de a legbecsületesebb és ez életben legjobb barátod én vagyok.

Isten veled, édes kedves jó Julcsám, veled és a kis Lenkével.* Forrón szerető

Józsid.

(A dátum helye levágva)

-*-

Bajza József (1804–1858) költő, kritikus, szerkesztő, publicista. Középbirtokos családból származott. Felesége Csajághy Júlia, Vörösmarty sógornője volt. A kemény, szigorú kritikust leveleiből gyengéd, szerető férjnek és apának ismerhetjük meg.

-*-

Csajághy Júlia (megh. 1885) Bajza József felesége, Vörösmarty sógornője.

-*-*-*-*-*-*-

Jobb lenne talán
Kelemen Erzsébet

A szerelem-szeretet törvényszerűsége, megnyilvánulása a testi, lelki, szellemi eggyéválás igénye, amely során az ember mindig átéli, hogy mindez csupán merő próbálkozás: a szeretett személybe való beolvadás örökös vágya végigkíséri életünket. Éppen ezért jobb lenne talán

       ha mi ketten
       lángnyelvek lennénk,
       jobban , teljesebben,
       egymásba ölelkezhetnénk.
       Vagy magas hegyoldalról
       csörgedező kis patakocskák,
       akkor együtt
       óriási folyamként
       hullámozhatnánk tovább.
       Vagy legyünk inkább
       egymásba épülő hangok,
       amelyek adják
       a csodaszép dallamot.
       Esetleg egy szó csupán,
       amely csak veled s velem
       lenne igazság,
       s nélküled-nélkülem
       értelmét vesztené ám.

-*-*-*-*-*-*-

Fiamhoz
Rónay György

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm. Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát. Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker. De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen. Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már. Utóirat
Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.

-*-*-*-*-*-*-

Ne írj, ha nem lehet
Őri István

Ne írj, ha nem lehet
csak gondolj rám s ez elég
- tudom, hogy megteszed -
mert a gondolat ideér
a gondolat elér
nincs idő nincs messzeség
csak diadal
a gondolat megvígasztal

Ne írj, ha nem lehet
csak gondolj rám mindig kedveset,
szépeket sötétet,
napfényt lépteket
feléd felém. . .
a gondolat elér

-*-*-*-*-*-*-

 Amade László levele feleségéhez, Weltz Paulina Máriához
Iszkaszentgyörgy, 1748. július 3.

 Édes Szívem! Hívem Kincsem!

Minémű versek születtek és nyájaskodást kényesztetnek ezen a barom goromba pusztai Parnassus hegyekben, engedelmedbül és grátiádbul,* ha megbántásod nélkül történhetik, sőt önnön magad distractiójára* és mulatságra, íme bátorítattam accludálni* és némely szakolcai Musáknak hízelkedő, tetszésekre alkalmas postapénz költségeivel megküldeni.

Én ezen szempillantásban Isten kegyelmébül szerencsésen eret vágattattam, midőn ezeket dictálom. Kívánom néked is septemberi orvoslásod örömömre és contentumomra* véghez menjen. Ha Isten éltet, holnapi napon délután Pestre szándékozom.

Majd desperálok,* hogy annyi üdőtül fogvást egy leveledet sem vehetem és semmi circumstantiáidrúl* semmit sem érthetek. Nem tudom: az átkozott posta-e az oka?

Tegnap Gróff Schmidegg és Schmideggné, úgy Gróf Zichy János, még vadászni vóltam, rajtam ütöttek, egész sötét estvélig nálam lévén.

Caeterum:* Szent Mihály napra kegyes személyedet szívesen látom ide Szentgyörgyre a szüretre, ha Komáromnak jönnél egyenesen Nagyszombatbúl. Közelebb esnék. De idein korán tudtomra add, hogy Almáshoz elődben küldhessek, de csak kicsiny kompániával, mindazáltal, ha Nandl kisasszony (kit köszöntetek) Gróf Nyárinénál fog maradni, tehát a Katicát is fogom szívesen látni. Ezzel csókollak és örökös grátiáidban rekesztett, élni és halni kívánok.

Neked mint Kegyesemnek

igaz és tökéletes híved

B. Amade.

Az angariádat csak itt személyemben letenném, ha megengednéd tizenkét üngömet siettesd, mert meztelen maradok.

-*-

Amade László, báró (1704–1764) költő; első felesége halála után 1750-ig hivatásos katona, majd a pozsonyi kamaránál tanácsos. Második felesége Weltzl Paulina Mária volt; házasságuk hamar felbomlott, de a külön élő házasfelek jó viszonyban maradtak. Bár Amade mindig német nyelven írt feleségének, Weltz Paulina Máriának, a levél tartalma arra enged következtetni, hogy ezt a magyar nyelvű levelet is neki írta.

-*-*-*-*-*-*-

Levelek
Nagy István Attila

 
levelek felbontatlan
verses üzenetek
hová tévedtetek térben és időben
magukra hagyott
szomorú borítékok
nem érintett benneteket
kedvesem gyöngéd ujja
lezárt szemeteket
fel nem nyitotta
ajkaival nem érintette
a forró betűket
Verses üzeneteim
eltévedtetek ti is
veletek együtt
úttalan lettem én is
pedig azt hittem
nincsen más út
csak a kedvesem éjszakája
szíve a szívemen
vidám kacagása
az elsuhanó életen

-*-*-*-*-*-*-

Tudom én, kedves...
Székely János

Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremtenek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és égen.

Láng vagy mely perzselt míg körülöttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

-*-*-*-*-*-*-

 Munkácsy Mihály levele Paál  Bertához
1878 tavaszán.

Tisztelt asszonyom,

ma vett becses soraira sietek válaszolni annyira is inkább, mert tudom, hogy mily régóta vár kedves fivéréről venni tudósítást, melyet ő személyesen - fájdalom - nem tud adni. Határozottan nyilatkozni az ő állapotáról e percben alig vagyok képes, nem merném sok reményekkel kecsegtetni sem pedig megvonni minden reményt. Megkísérlem tehát állapotát úgy ahogy van leírni, s ezt azon fájdalomtól és őszinte részvéttől áthatva teszem melyet bennem szegény jó barátom szomorú állapota ébreszt. A doctorok véleménye szerint szegény Laci agyvelőgyuladásban szenved. S őszintén szólva én aki mindég szem előtt tartottam őt, már régóta vettem észre kedélyváltozást benne, hogy az a sok gond és anyagi viszonyainak igen szigorú állapotából eredt, de különösen a múlt nyáron át folytatott levelezés alkalmával néha meg voltam lepetve, olvashatatlan és érthetetlen leveleitől, - de ezt annak tulajdonítottam, hogy talán sietve írt, de amikor az ősszel ismét visszatért Párisba, találkoztunk, komoly aggodalmat kezdett bennem ébreszteni állapota, noha ő semmiről sem panaszkodott kivéve koronkénti szédüléseit, amelyek alatt kezdett nehezen beszélni. Most azonban a baj annyira fejlődött, hogy az utóbbi időben gyakran teljesen elvesztette beszélőképességét s átaljában alig képes egy mondatot teljes össze függésben ki mondani.

   Képzelheti tisztelt asszonyom mily szörnyű aggasztó és szomorúan hat rám is jó barátomat, kivel oly rég úgyszólván együtt élek, ily álapotban látni. Az utóbbi időben egy darabig nálam volt, de a doctor tanácsára most kiment egy Páris mellett lévő gyógyintézetbe ahol főképp levegő kúrát vesz. Mert más gyógymód nem létezik számára mint nyugalom és gondtalan élet menten minden agodalmaktól. Neki azonban nincs tudata helyzetéről, s azt hiszem igen jó hatással lenne rá, ha kegyetektől valami jó hírt venne, mert nagyon sokat töprenkedik afelett, hogy az utolsó 150 fr-tot, melyet fivére kért volt, el nem küldhette... Képzelem mennyire lesujtólag fognak hatni soraim kegyedre, de ne veszítsük el bizodalmunkat s reményeljük hogy Isten segedelmével minden veszély el fog hárulni, hanem arra előkészítem, hogy a betegség hosszú ideig fog tartani. De ne tessék aggódni ellátása felett, amit mi néhány jó barátai tőlünk kitelhetőleg viselni fogunk. Tán szükségtelen mondanom, hogy mennyire meghat engem is e szomorú helyzet, mely megfoszt egy bizonytalan időre legjobb barátomtól. Nem fogok késni koronként értesíteni kegyeteket Lacink állapotáról, s szívemből óhajtom, hogy mielőbb jobb hírt mondhassak. Addig is maradtam őszinte tisztelettel

Munkácsy Mihály, Paris

-*-

 Paál  Berta, Paál László festő növére volt.

-*-*-*-*-*-*-

Levél
Lesznai Anna

Mert néked írok híves papirra
Csókkal szoritom simító ajkam
Ölelő ujjal tartom a tollat
Szombati kedvre gyúlladó oltár
Kelyhe a szivem.

Jusson eszedbe szememnek színe
S minden mi bennem nyugtató lágy volt.
Türelmes vágyú térdemet lássad
Bölcsőt amelyre súlyos gyönyörrel
Hajlott az orcád.

Idegen csókon ringatott testem
Azóta kérdőn ámúlva látom.
Tudta-e mit rejt reszkető ölben,
Tudta-e kinek pihen meg kedve
Könnyteli kéjén.

Tudtam-e akkor csókkal és vággyal
Kinek az ajkát illeté ajkam -
Féltem ha kérdtem - s féltem ha kérdtél:
Mert más az kit kérdnek, s másé a válasz
Tétova nyíla.

Hiába nyilnak ünnepi szívek.
Ölelő karok hiába nyulnak,
S buggyanó meleg cseppekben vérük
Idegen szentély süket kövére
Hiába csordúl.

Sohase lesznek eggyé, kik ketten
Indúltak egykor rejtelmes úton.
Kereső testük sűrű homályban
Véresen veri falát a létnek.
S mint csecsemők gyenge puha karokkal
Tétován nyúlnak egymás szívéhez...
S melléje kapnak.

-*-*-*-*-*-*-

Levél anyámhoz
Szergej Jeszenyin

Élsz-e, kedves, jó öreg szülém még?
Én is élek és köszöntelek!
A bukó nap esthajnali fényét
árassza el kis kunyhód felett!

Hallom, sokat búslakodol értem:
titkolva, hogy szíved nyugtalan,
régimódi, ócska ködmönkédben
ki-kijársz az útra untalan,

és a kéklő esti derengésben
gyakran rémlik föl neked a kép,
mintha kocsmai verekedésben
finn kés járná át fiad szívét.

Semmi bajom, nyugodj meg, te drága,
hessegesd el lidércálmodat.
Nem hal úgy meg, hogy viszont ne látna,
nem oly részeges a te fiad.

Rád a régi szeretettel gondol...
Él bennem és éltet a remény,
hogy zaklató, bomlott bánatomból
kis lakunkba visszatérek én.

Hazamegyek majd szüléimékhez,
mire vézna kertünkben a lomb
újra zöld. Csak aztán föl ne ébressz,
mint nyolc éve, kora hajnalon.

Föl ne keltsd, mi szunnyad már örökre,
meg ne bolygasd kihunyt álmaim.
Elfáradtam, testem-lelkem összetörte
a korán jött sok csapás, a kín.

S ne taníts már imádkozni engem.
Nem kell!Nem visz út a múltba már.
Te vagy vígaszom, segítőm, életemben
te vagy az egyetlen fénysugár.

Édesanyám, ne szomorkodj értem,
ne legyen a szíved nyugtalan.
Régimódi, ócska ködmönkédben
ne járj ki az útra untalan.

(Urbán Eszter fordítása)

-*-*-*-*-*-*-

Kanizsay Orsolya levele férjéhez, Nádasdy Tamáshoz
(1554. április 23.)

Tekéntetes, nagyságos, tisztelendő, szerelmes uram. Az én szolgálatomnak ajánlása után az hatalmas úr Istennek nagy hálákat adok minden mivelünk való sok jótéteményirűl, ez mostanirúl is, kivel ű szent fölsége ajándékozott te Kegyelmeddel egyetembe, és üdvözlöm előszer te Kegyelmedet lélekbe, azután ez világ szerint is, hogy az örök mindenható úr Isten először lélekbe erősítsen meg az ő szent hütinek és igéjének általa az igaz hitbe, hogy minden tévelygések távol legyenek mitőlünk, és legyünk mi szegény kis keresztyén anyaszentegyház egyesek mind lélekbe, mind testbe, hogy az mi urunkat igaz hitbe, atyafiúi szeretetbe szolgálhassuk; – és te Kegyelmedet, én édes nádrispán uram tegye nagy jó szerencséssé és tartson meg az én árva szemeim előtt, kiért remélem, bízom és hiszem, hogy úgy leszen és ezt is bizonnyal hiszem, hogy te Kegyelmedet dedeommá akarja tenni* csak az ű benne való bizodalomért; ámen.

Továbbá, szerelmes uram, én te Kegyelmed ellen ugyan nagyot vétettem, hogy én te Kegyelmednek ennyi levelére választ nem tettem; mert bizony sem haragom, sem feledékenségem miatt nem esett ez én rajtam, hanem naponként Kegyelmedet vártam. Az Csáfordy ki levelet hozott, arra most mindenrűl választ nem tehetek. Az hol kegyelmed azt írja, hogy más módon fogadjam Kegyelmedet, az úgy vagyon, mert úgy fogadom, mint én édes nádrispán uramat; de jól meglássa nádrispán uram is, mint jű haza, mert nyilva csak kevély nádrispánné asszonyra talál. Továbbá az négy tisztnek egyike elég énnekem és az kun-bíróságot kívánom,* mert tudja Kegyelmed, hogy én nem iszom bort; az doktor azt mondja, hogy nem jó nádrispánné asszonynak vizet innya; azért mégis jű valami bóza a bírságon, mégsem halok szomjjal meg. Az hatalmas úr Isten tartsa meg Kegyelmedet.

Datum az Kegyelmed Leokájában. 23. Április 1554.

Az kegyelmed Orsikája.

[Külön papírszeleten] Továbbá azt írhatom Kegyelmednek az kevély nádrispánné asszony felől, hogy viselő szoknyája egy szál sincs; aki volt, azt immár nem lehet hogy viselhesse, mert meg vagyon kopva; az öve szűne szökfű szűn, atlac legyen; nádrispánné asszony ugyan parancsol nádrispán uramnak, hogy Kocsis Istvántul megküldje prémivel és föstött gyolcsával egyetembe; errül nádrispán uram vélekedhetik, hogy nyilva csak kevély emberrel vagyon ű kegyelmének dolga.

[Kívül] Ez levél adassék az tekéntetes nagyságos tisztelendő úrnak, Nádasdy Tamásnak, Magyarországnak nádrispánjának, nekem tisztelendő szerelmes uramnak.

-*-

Kanizsai Orsolya (?–1571) Nádasdy Tamás nádor felesége. Korának egyik legműveltebb asszonya; férjével való levelezése becses irodalmi emlék.

-*-

Nádasdy Tamás báró (1498–1562) nagybirtokos főnemes, horvát bán, nádor. 1533-ban vette feleségül Kanizsai Orsolyát, aki hatalmas birtokait is magával vitte a házasságba. A reformáció nagy pártfogója volt; birtokán nyomdát és iskolát alapított.

-*-*-*-*-*-*-

Amikor elmentél
Érsek Zsuzsanna

Akkor elkezdtek zokogni a fák.
Fehér könny-szirmukon barna gyászkeret.
Lassú sóhajtással takarták el könnyű léptedet.

Akkor hirtelen hideg lett a szél.
Szivárvány-lelked rebbenése idézte a telet.
Éreztem, ahogy apró tested, testemben megremeg.

Akkor egy pillanattá vált az idő,
és a másodpercmutató
remegve indult tovább,
hogy mutasson valami jelent, jövőt,
hogy a fájdalom lélegzete
képes legyen elhagyni a tüdőt,
hogy a szív ritmusa
tűrje a vonat zaját,
hogy könnyed legyen
harmat a réteken,
hogy mosolyod legyen
a tündöklő napsütés,
hogy hangod legyen
az örök dallam...

Mart a nélküledtudat
könyörtelen kínpadján égve
nincs más vigasz...

Akkor a hideg szélben zokogtak a fák,
akkor a síró fák közt megjelent a tél,
akkor megnémult a ketyegő idő,
amikor mosolyogva mentél
a fénylő tavaszon át
egy másik végtelenbe.

-*-*-*-*-*-*-